„Először is köszönöm szépen azt a biztonságos, és elfogadó légkört, amiben mindig is érzem magam a veled való között munka során Ildikó 🙂 Most sem volt ez máshogy:) Néha egy félelem akkora bennünk, hogy attól nem fordulunk vissza, és ettől belecsúszunk helyzetekbe, és néha könnyebb magunktól eltávolodni mint szembenézni egy egy tettünkkel. Könnyű ítélkezni. Milyen megbocsátani magunknak? Mindig úgy érzem, hatalmas íveket járunk be egy-egy ülés során, amiben hihetetlen mennyiségű tapasztalás, érzés, magunkévá tett hiedelem mutatja meg magát. Láthatóvá válnak különböző nézőpontok, amikből mélyebb megértés születik bennem. Alábbhagy a vádaskodás, megítélés iránti vágyam. Néha olyan mintha különböző dimenziókat járnék be, pedig lehet ezek nem is dimenziók, nem tudom, ugyanakkor azt érzem, hogy hatalmas utat járok be ilyenkor. Néha el is fáradok a végére, de megéri. Csendben emésztem a látottakat, és újra és újra lejátszom, ami történt, amit megértettem. Feloldódik minden, bennem. Köszönöm és hálás vagyok.”

“Az ülés alatt végig biztonságban éreztem magam. A segítő kérdések vittek egyre mélyebbre a saját érzéseimben, a segítő szakember nem befolyásolt, felőle végig támogatást éreztem. A kezelés során felvillanó képekre, jelenetekre és érzésekre rá tudtam hangolódni, védettségben éreztem magamat. Ráismertem a képek alapján az életem különböző területein párhuzamosan megjelenő érzésekre, az ezekkel kapcsolatos hitrendszerre, és döbbenettel láttam a következményét. Felszabadító volt látni a kiutat és a lehetséges megoldást is a helyzetre. Nagyon élveztem! Köszönöm!”

„Lehetetlennek éreztem, hogy valaha változzon mindez, de ez így tovább már elviselhetetlen volt. Mást akarok, és most már azt érzem, mást is fogok kapni az élettől. A kezelést követően azt éreztem, hogy új, egészen másfajta, szinte ismeretlen lendülettel tudok belevágni az életbe. Szinte szétszakadt már a szívem, a szégyentől. Láttam a folyamatban, hogy elfogadnak, hogy legbelül ott van bennem is a valódi elfogadás. Azt érzem, vége van a vergődésnek, vége az ellenállásnak, innen csak az élet van. Már nem kell tartanom a tarthatatlan! Ez vagyok Én! Ennyi elég. Köszönöm Neked!”

“Köszönöm szépen a segítségedet. Képzeld el, hogy a testem még két napig nagyon erősen reagált. Lelkileg hol könnyűnek, hol nehéznek éreztem magamat. Sok emlék jött elő a gyerekkoromból. De igazából letaglózott, hogy az agyam tudta, hogy tudtam, de érzelmileg nem tudtam mit kezdeni anyum lelkiállapotával és korábban nem találtam az összefüggést az én nagy szomorúságommal. Ezt más módszerrel nem lehetett oldani, mindig csak toporogtam a fogantatás pillanatánál. Látom mennyire eltemettem mindent magamba, azt gondolván, ha elengedem, nem jönnek vissza. Pedig a hüllőagyam sejtetni engedte, hogy csak eldugtam a dolgokat, elintézetlenül. Nem találtam tükröt, mindig magányos voltam, miközben emberek százaival volt kapcsolatom. Talán sohasem voltam elég tudatos gondolkodású, hogy helyre tudtam volna tenni a dolgokat vagy legalább felszínre hozni, megfogalmazni. Nagyon hálás vagyok Neked a segítségért. Talán még lesz egy kis életem az életben. Szeretettel ölellek:

„Már sajnálom, hogy nem azon melegében írtam meg az élményeimet az ülés után. Nem gondoltam, hogy a gyerekvállalás témaköre még ennyire nincs megdolgozva bennem. Olyan reménytelenséget éreztem, amiből nincs kiút. Egy olyan szomorúságot is megéltem, amit Csokonai fogalmazott meg hitelesen: ” Nékem már a rét hímetlen, a mező kisűlt, a zengő liget kietlen, a nap éjre dűlt.” Ezeket a sorokat mormoltam magamban gondolatban. Az ülés közben a kavargó érzések fogalmazódtak szavakká, mondatokká, majd dupla erejű átélés után elillantak. Olyan érzések, amiket sosem emeltem a tudatom szintjére, és ha meg is tettem volna, vajon mihez kezdtem volna az információval? De az ülés alatt hihetetlen érzések áramlottak oda-vissza. És amikor azt éreztem, feladom, megtartott valami, a Föld. Először csak tartott. Mint egy meleg, biztonságos kuckó, ahol a halálos sebesültek talpra állhatnak. Éltetett. Táplált. Védett. Gyógyított. Néha elmélázok, hogy most is fáradtságot érzek-e, ha a gyerekvállalásra gondolok. Erőt érzek magamban. Nagyon köszönöm ezeket a foglalkozásokat. Érzem, gyógyul bennem, aminek gyógyulnia kell.”

“Köszönöm szépen a segítségedet. Képzeld el, hogy a testem még két napig nagyon erősen reagált. Lelkileg hol könnyűnek, hol nehéznek éreztem magamat. Sok emlék jött elő a gyerekkoromból. De igazából letaglózott, hogy az agyam tudta, hogy tudtam, de érzelmileg nem tudtam mit kezdeni anyum lelkiállapotával és korábban nem találtam az összefüggést az én nagy szomorúságommal. Ezt más módszerrel nem lehetett oldani, mindig csak toporogtam a fogantatás pillanatánál. Látom mennyire eltemettem mindent magamba, azt gondolván, ha elengedem, nem jönnek vissza. Pedig a hüllőagyam sejtetni engedte, hogy csak eldugtam a dolgokat, elintézetlenül. Nem találtam tükröt, mindig magányos voltam, miközben emberek százaival volt kapcsolatom. Talán sohasem voltam elég tudatos gondolkodású, hogy helyre tudtam volna tenni a dolgokat vagy legalább felszínre hozni, megfogalmazni. Nagyon hálás vagyok Neked a segítségért. Talán még lesz egy kis életem az életben. Szeretettel ölellek:"

“Nagyon szépen köszönöm a munkádat. Olyan dolgokat fedeztél fel bennem, olyan dolgokra világítottál rá, hogy álmomban sem gondoltam volna, ezek okozzák a félelmeimet. Sokkal nyugodtabb vagyok azóta, az alvászavarok is elmúltak. Próbálok még dolgozni rajta, ahogy mondtad, és ezáltal remélem könnyebben lezárom a múltbéli dolgokat. Köszönöm hogy segítettél szembenézni a félelmeimmel, nagyon sok minden felszabadult bennem. Sokkal bátrabb vagyok azóta, nem szorongok annyit. Remélem másokon is tudsz annyit segíteni, mint Nekem! Üdvözlettel:

“Gondoltam visszajelzek, egy kicsit Neked… Nagyon jó napom volt, és jól vagyok. Megkockáztatom, életemben soha ilyen jól még nem éreztem magam… Nem értem, nincs oka, CSAK. Azt hiszem, ez lehet az, amiről az okosságok írják, hogy amikor magad, csak te egyedül jól, kiteljesedetten érzed magad. A létezés puszta öröméért. Elfogadom, nagyon örülök neki, és élvezem. Csak olyasmit csináltam, ami kedvemre való, semmi munka, inkább örömgyűjtés, szórakozás. Piac, virágültetés, beszélgetés, találkozás kedvenc tanítványokkal, barátnővel, itthon mosás, takarítás (=Élet!, egyébként ezt nagyon szeretem) és FŐZTEM! nagyon rég nem gondoskodtam így magamról, nyilván az emésztési tüneteimnek ez is oka… És csak olyat, ami gluténmentes, kedvemre való, finom. Valami változott, valami úgy alapból sokkal fényesebb lett, és ez jó. Nagyon köszönöm a közreműködésedet! És nyugalom van bennem, az az érzés, hogy tudom, hogy minden, ami az enyém, megérkezik az életembe, és megkapom. Pont akkor, amikor a lehető legjobb. Sőt, ott VAN. Valami összeállt, valami történt. Egy olyan nagy, átfogó. Köszönök mindent, és jó hétvégét. Ölelés, szeretet feléd!”

“Szeretném először is megköszönni a támogatásod, amivel segítettél bele mennem ennyi “nem igazán megengedhető és kellemetlen érzésbe” amelyeket ha bevallok, ha nem, az enyémek. Megengedni őket azonban nem igazán szoktam csak úgy csendesen, magamban. Néha viszont nem bírom tovább, és előtörnek akkor én is tombolok velük együtt. A mai közös munkánkban azt a rengeteg kettősséget, elbizonytalanodást, tehetetlenséget köszönöm, hogy segítettél megengedni önmagam számára, és tovább lépni. Megérkezni ide ahol én vagyok, aki én vagyok. A lelkem érkezett meg a testembe, és végre egységben vagyok. Hálásan köszönöm!”